Kaptam néhány csokoládét a születésnapomra. Azt gondolom, ez nagyon szép gesztus volt, nagyon örültem neki. Annál nagyobb volt orcámon a meglepetés és az elborzadás által keltett rémület, amikor megláttam az egyik csokin a vanília feliratot.

Talán említettem már, hogy a vanília ugyanaz a kategória, mint a konyakmeggy vagy a mentolos/kávés csoki: igazi csokirajongók messzire elkerülik ezeket a találmányokat. (A konyakmeggyről és bármilyen mentolos csokiról az elméletem a következő: az elsőt az alkeszek találták ki, hogy legyen egy kamu "csoki" amit fogyasztva a szenvedélyüknek élhetnek, miközben a mit sem sejtő publikum azt hiszi csokit esznek; a másodikat pedig egy túl sok konyakmeggyet fogyasztott őrült csokivegyész készítette, miközben rágózott és a rágó mentoljával keveredett csoki ízére azt hitte, ezt muszáj lesz reprodukálnia, hogy örökül hagyja az utókornak.
Hát, tévedett. )

Persze amikor a haza megkívánja, összeszorított fogakkal, a méla undort legyőzve, az efféle csokikat számukra felkínálókat nem megbántandó, elfogadnak egy-kettőt az ilyen fajta csokikból is. Tudják ők, hogy az életben sokszor áldozatot kell hozni s ők megteszik ezt, ha a helyzet úgy kívánja.

Hát így készültem én is a haza megmentésére, de legalábbis a derekas helytállásra, amikor gyanakodva bár, de kezembe vettem a vaníliás Milka csokit. Kedvelem a Milka-lilát, kedvelem a visszahajtható csomagolást, s annak pozitív, önmegtartóztatásra buzdító üzenetét (nem kell minden csokit azonnal megenni kérem, fontos az önuralom…hja).

Óvatosan nyitottam ki, majd hajtottam le a csomagolást. Éreztem, ahogy hevesebben vert a szívem – mi van, ha mégis jó? Beláthatatlan következményei lennének egy vaníliás csoki méltatásának, lássuk be. Az elvek fontosak. Szóval továbbra is haladjunk csak gyanakvóan – bíztattam magam.

Nem bajlódtam a kockák letörögetésével, úgy döntöttem, beleharapok. Csodálatosan terjengett számban szét a csoki által körülvett vanília folyam, határozottan szépnek láttam a világot (és a vaníliát!) abban a pillanatban.

Később ezt a vanília élénksárga színével magyaráztam magamnak. Hiszen az ember az élénksárga színt a nappal asszociálja, a nap pedig mindenkinek egy örömforrás, igaz?  

S ekkor, valami nagyon jó jutott az eszembe arról, hogy mit szeretnék kérni a következő születésnapomra. De erről majd csak később mesélek nektek, mert most vaníliás csokit kell ennem, és ez kétkezes móka lesz.