Ez a tél sosem múlik el. S én azon gondolkodom, hogy hozhatnám kis hajlékomba a nyarat. Mi nekem a nyár? Egy bronzszínű arcon a mosoly? A sós tengeri víz a lábamon? A kék ég, melyet átszeli a lángososból kiáramló gőz a strandon? Óh, Nyár. Hadd álmodozzam Rólad. Látlak-e még valaha? Égeti-e még forró főtt kukorica a kezem, kell-e még meleg üdítővel szomjam oltani egy forró nyári napon, amikor már nem is emlékszem talán, milyen volt a ház előtt havat lapátolni a lelkes gyermek versenyzőkkel? Hol vagy már Nyár, mért hagytál magamra? Hiszen a tenyeremen hordoználak, kezed kezembe fogva táncolnék veled az utca végi parkban, ha most visszajönnél hozzám…

És persze a fagyi! Hát hogy feledhettem ki a fagyit nyári emlékeim közül! A kezemre olvadós, ruhámra csöppenős, fürdőruhámon örök nyomot hagyós, kis rumos csokist, vagy a mogyoróst vagy az eprest….vagy bármelyiket?

Fagyit akarok!

Nagy lelkesedéssel kopogtatok be a ház összes lakójához, hátha van fagyijuk, vagy jégkrém, vagy bármi annak látszó tárgy.

S itt követem el életem nagy hibáját. Kompromisszumra készen, nagy örömmel az arcomon fogadom el jobb híján Wrálinger nénitől a két Téli fagyit. Egyet Kásának is küld, nagy szeretettel. Megbeszéljük, hogy mit sütünk majd szombaton a ház gyerekseregének – milyen szerencse, szombatra is várható mínusz öt fok és még több hó!

Emlékeztek még a Téli fagyira? Mindig azt gondoltam, hogy ez egy óriási átverés, de az igazat megvallva nagyon hosszú évek óta nem ettem. Talán kisgyermekkoromban ehettem utoljára, akkoriban, otthonunkban a szüleim egy bizonyos szekrényre mutatva mindig elmondták: „Oda nem nyúlhattok, ott a VENDÉGEKNEK tartjuk a rágcsálnivalót.” Ettől lett annak a szekrénynek persze nagyon nagy értéke, s akartuk azt mindenféle csellel kinyitni, s csak egy-egy bonbont a doboz alján hagyni...

Tudtam én, hogy ez a Téli fagyi nem olyan lesz, mint egy igazi fagyi. No, de, hogy olyan rossz lesz, hogy nem tudom megenni, azt nem is gondoltam. Kinézetre tényleg olyan, mint egy fagyi, hiszen tölcsérben van, van neki csokikrémes tölteléke. Amikor beleharapok, nem jut eszembe a nyár, csak az, hogy miért mondtam magamban, bármi fagyinak látszó tárgy megfelel? Hogy felelhetne meg?

Rágcsáltam a „fagyimat”, s Kása elé futottam le a lépcsőn, aki éppen egy hóembert épített a házbéli gyerekekkel a bejáratnál. Már a hó látványa is elkeserített, de a Téli fagyi ízét semmi nem tudta alulmúlni. Lehet, ezzel kéne leszoknom az állandó édesség evésről. A Téli fagyi egy szemfényvesztés. Kijelenthetjük, hogy ez egy hamisítvány. Ezt nem szabadna árulni. Szegény, hiszékeny, kompromisszumra kész emberek. Meg kell állapítsam, a Téli fagyi arra jó, mint a hó. Szóval nem sokra. Mondjuk orrot hamisíthatunk a hóembernek vele, ha nincs nálunk répa.

S mire jó a hó? A hó leginkább arra jó, hogy a téli fagyit alá temessük.