Egy új család gangos házunkba való költözése mindig felkavaró, izgalmas, várakozással teli időszak. Kik ők? Mi az ő történetük? Kijövünk majd egymással? Gyermeki izgalommal beszélgettem Wrálinger nénivel, a szokásos, ő általa levezényelt szombati süti sütése közben arról, hogy mit tudunk a leendő új lakókról.

Kissé türelmetlenül csöngetett valaki a folyósón, miközben a ház dolgairól beszélgettünk, érdekes pletykálkodással teli, fontos csapatépítő délutánunk hármasban Kásával, hasznosan telt.

Kinéztem, Zrányer lihegett az ajtóban, kérve kérte, vasaljuk ki gyorsan az ingét, mert elromlott a vasalója. Beinvitáltam, leültettem, titkon reméltem, ami rajta van, leveszi majd; mikor fölveszi azt, amit a kezembe nyomott.

Kétségbeesve néztem lakótársamra. Nálunk ugyanis nincs vasaló. Mi nem vasalunk. Így, a magunk sajátos eszközével lázadunk a társadalom röghöz kötött, nőkkel szembeni, érthetetlenül magas elvárásaival szemben. Nem, nem és nem. Mi nem vasalunk!

Tudtam, az egyetlen esélyem Wrálinger néni.

Míg Kása lefoglalta plátói szerelmem tárgyát, - ki után nap, mint nap epekedve vágyakozom; kinek mosolya a napsütés maga; kinek léptei nyomán tulipánok nőnek; ki elé rózsaszirmokat ejtenek a fák ágain éneklő szerelmetes madarak – addig megosztottam Wrálinger nénivel a problémát:

- Wrálinger néni, baj van. Ki kéne vasalnom ezt az inget. De nincs vasalónk.

- Miféle nőnek nincs vasalója? Hát ti nem VASALTOK? Hogy fogtok így férjhez menni? Egy igazi nő kivételes örömmel végzi a házimunkát is.

Úgy gondoltam, ez most itt nem az a helyzet, ahol fennen hangon ecsetelhetném a vasalással kapcsolatos eszméimet, így lehajtott fejjel, szomorúan hallgattam.

- Tetszik ez a Zrányer gyerek, igaz? – kérdezte ő, a legjobb emberismerő.

Fogta a lakáskulcsát, ment s jött, kezében a csodálatosan kivasalt ing, arcomon hála.

Nagy lelkesen nyújtottam át, remegő kezekkel Zrányernek a ropogósan friss inget; egy simogató, ölelésbe torkolló egymásra találás reményében.

Látott-e bárki más már két ilyen csodakék szempárt, ilyen szépen ápolt arcbőrt, ilyen cinkos mosolyt? Nem, nem, nem hiszem. Zrányer egy igazi, erős, jóképű, megnyerő férfiember. Nem holmiféle puhány.

Éppen csodálva néztem az arcát, amikor előhúzott egy szelet csokit, megköszönve a vasalást, és elviharzott. Nagyon meghatódtam, így csak amikor becsuktam az ajtót mögötte, vettem észre, hogy miféle írás van a csokin:

Schwarze Herren Schokolade.

Ez csak valami vicc lehet. Rohanok, kétségbeesve, Kásához:

- Te figyelj, a Herren az nem férfiakat jelent németül?

- De. Miért?

- Zrányer egy férfiaknak való csokit hozott nekem. – összetörve álltam a szoba közepén. Még hogy én, egy férfi! De hát én NŐ vagyok!

Kása nem mindig tud nagyon empatikusnak bizonyulni, így körülbelül öt percembe került, mire a gurgulázó, földön fetrengő lakótársamat újra beszélgetésre bírtam.

- Szerinted is az a baj, hogy nem vagyok elég nőies? Lehet, hogy TÉNYLEG vasalnom kéne? Wrálinger néni is megmondta, hogy anélkül nem is ember a nő.

- Szerintem egyél a csokiból, az majd megnyugtat!

- De hát nézd már meg: ez teljesen fekete. Ez a csomagolás teljesen fekete.

- Mert étcsoki!

- De én egy finom, érzéki, izgalmas nő vagyok. Nekem ne hozzon a szerelmem sötétbarna étcsokit! Nézd meg, nem is szép és nem is jó az illata. Ezt csak unalmas férfiak eszik, akik nem mernek válogatni a szebbnél szebb csomagolású, illatos, nyelvemen megolvadó csokoládécsodák közül. Harapj bele és mondd meg, szerinted milyen az íze?

Kása ekkor már látta, komolyan gondolom. Lassan harapott bele, tudományos arccal ízlelte, képtelen voltam megmondani, hogy tetszik-e neki, vagy szerinte is olyan rémes, mint amilyennek gondolom.

- Határozottan étcsoki ízű. Semmi cicoma, semmi túldíszítés, semmi különlegesség. De étcsokinak jó!

- Hát, megeheted, én nem kérem. Én nőknek való csokit eszek!

- Az melyik?

- Az összes többi!

Nagy mérgesen a fejembe húztam a sapkámat, felvettem hosszú fekete kabátomat és elindultam kiszellőztetni a fejem. Ekkor jöttek szembe a költöztetők, egy szekrényt cipelve és köszöntek rám:

- Jó reggelt, fiatalember! Megmondaná melyik a kettő per nyolc?

Fiatalember??!!!? Lehet, mégis nekem való az a csoki. Vasalni pedig azért sem fogok!